MOKKA - Komplex művészeti foglalkozás gyerekeknek
„A MOKKÁban mindenből valami mást csinálunk!”

Üdvözlünk az oldalunkon!

Mokka-csoport legfőbb célja: Kreatív, „összművészeti” látásmód fejlesztése, és az alkotás szabadsága. Foglalkozásainkon azzal, hogy összekapcsolunk művészeti ágakat, újabb és újabb lehetőségek tárulnak fel az alkotásban. Egy nagy közös játék során újragondoljuk a körülöttünk lévő világot, a természetet, a képeket, a tárgyakat, a művészeteket.

Hírek

kisTÉR-NAGYtér MOKKA tábor 2013

 

A KOCKA Művészeti Egyesület MOKKA Csoportja és a Széchenyi Egyetem Épülettervezési Tanszéke a Gyermekek Háza támogatásával szervezi meg idén kisTÉR-NAGYtér elnevezésű alkotótáborát egy időben két korosztály számára.

MESEHŐSÖK

Sziasztok Kedves Mokkások, Gyermekek és Szüleik!

Mindenek előtt boldog, sikereken gazdag új évet kívánunk kedves mindnyájatoknak!
Alább ismertetjük a tavaszi félév tervét, és várunk benneteket továbbra is izgatottan, szeretettel.

MESEBELI NÖVÉNYEK, TITKOS KERTEK

Kedves Szülők és Gyerekek! Kedves MOKKÁsok!

Szeretettel várunk Benneteket az idei őszi programsorozatunkra!
Az első foglalkozás 2012. október 6-án, szombaton lesz,
a félév témája és címe: MESEBELI NÖVÉNYEK, TITKOS KERTEK

Tér-morzsoló MOKKA tábor

Szeretettel meghívjuk a TÉRMORZSOLÓ MOKKA Tábor kiállításának megnyitójára, amely

2012. augusztus 10-én 16 óra 15 perckor kezdődik a Széchenyi István Egyetem Építész Műteremházában és a Püspök-erdőben fejeződik be.
 

MOKKA az 5. Győrkőcfesztiválon

Kedves Győrkőcök! Az idei Győrkőcfesztiválon, július 7-én szombaton 10-től este 20 óráig és július 8-án 10-től 18 óráig találkozhattok velünk a Radó szigeten a Zenepavilonban. 

Címkék:

VÁROSI GYEREKNAP A RADÓ SZIGETEN

Idén is lesz Városi Gyermeknap a Ragó-szigeten a Gyermekek Háza szervezésében 2012. május 27-én, vasárnap 10.00 órától 19.00 óráig.
Rengeteg érdekes programmal várjuk a kicsiket és a nagyokat a Grimm év kapcsán, sok-sok mesehős életre kel majd a Grimm testvérek meséiből!

"MESEERDŐ" Bősárkányi kirándulás

Kedves Barátaink!

2012. május 12-én, szombaton kirándulást hirdetünk Bősárkányra!

A program címe: KIRÁNDULÁS EGY KÖZELI “MESEERDŐBE”

Hangok a jövőért MUS-E gálaműsor

Egy olyan művészeti programra invitáljuk olvasónkat, amelynek a MOKKA csoport is részese lehet. 2011-ben két kollégánk csatlakozott a Mus-e Magyarország Közhasznú Egyesület nemzetközi művészeti programjához. Az egyesület értékmegőrző, kultúrális és művészeti szemlélete rokon a KOCKA Művészeti Egyesület és a MOKKA csoport célkitűzéseivel, ezért is csatlakoztunk aktívan munkájukhoz. Néhány gondolat a multikultúrális proramról amely az iskolában valósul meg.

Táborozz velünk idén nyáron is a MOKKA táborban!

Gyere és táborozz velünk a TÉRMORZSOLÓ MOKKA táborban! A KOCKA Művészeti Egyesület és a Széchenyi Egyetem Építész Tanszéke közös szervezésében, a Gyermekek Háza támogatásával szervezi meg a MOKKA alkotótábort 7-14 éves gyermekek számára. Várunk szertettel Tér-Rend-Szerelni!

HASZNOSÍTSD MAGAD!

HASZNOSÍTSD MAGAD!

A budapesti Harmónium Egyesület környezettudatosságra nevelő komplex kampányának zárórendezvénye, valamint a program keretében meghirdetett „Alkoss valamit hulladékból”
című pályázatra beérkezett díjnyertes alkotásokat bemutató kiállítás megnyitója és a díjak átadása.